Százhuszonkettedik

Harry még kicsit ott volt nálunk, de utána el kellett mennie a srácokkal. Én pedig magamra maradtam a könyvekkel. Remek volt egész nap tanulni, de komolyan. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem sok kedvem volt az érettségihez.
Pedig két napon keresztül mást sem tettem csak bújtam a könyveket. A harmadik napomra is ugyan ezt terveztem, de valaki kizökkentett.
- Ne haragudj, hogy ide hívtalak – szabadkozott.
- Nem baj, szívesen jöttem.
Ahogy sötét szemeibe néztem éreztem, hogy nincs minden rendben. Zaklatottnak tűnt.
- Történt valami?
- Nem csak, nagyon sokat gondolkodtam a napokban. Figyelj, nem ülünk be valahová?
- De menjünk.
Zaynnel elindultunk egy közeli kávézóba, mivel kint halálra lehetett fagyni. Ilyen volt az ősz vége Londonban. Azon csodálkoztam, hogy a hó nem esik.
Amikor beléptünk a helységbe megcsapott a meleg és sokkal kellemesebben éreztem magam. Leültünk valahol hátul és mind a ketten rendeltünk egy-egy forró csokit. A bögrét szorongattam kezembe, hogy még jobban felmelegítsen. Közben a velem szembe ülő barátom arcát kémleltem.
- Szóval? – szólaltam meg amikor már nem bírtam tovább a hallgatását. Oka volt annak, hogy hívott és konkrétan sürgetett, hogy minél hamarabb találkozzunk. Felsóhajtott és tudta, hogy most már beszélnie kell.
- Csak veled beszélhetek erről.
- Tudom, de bennem megbízhatsz.
- Igen, akárcsak a srácokban. Unom, hogy folyton bűntudatom van. Unom, hogy amikor azt mondják Zayn ezt nézd és elém tolnak egy cikket, mindig görcsben van a gyomrom, hogy vajon mit derítettek ki rólam. Azt is unom, hogy titkolóznom kell előttük. Nekik meg kell érteniük engem.
- Megfognak – bíztattam és egy lágy mosolyt küldtem felé, hogy még jobban megerősítsem.
- Remélem.
- Zayn te ettől még ugyan az, az ember vagy, akit megismertek, aki a jó barátjuk és nem utolsó sorban egy bandatag.
Bólintott egyet helyeslően. Ekkor megcsörrent a telefonom.
- Nem veszed fel?
- Harry hív.
Felvont szemöldökkel nézett rám, hogy akkor miért nem.
- Most veled beszélgetek. Szerintem ez fontosabb.
Láttam rajta, hogy kissé zavarja a dolog, még akkor is ha a telefonomat lenémítottam.
- Mikor akarod nekik elmondani?
- Az lenne a legjobb, ha minél hamarabb. Amíg bennem van ez a vágy, hogy tudniuk kell róla. Csak nem tudom, hogyan kezdjem. És tudom, hogyha ott leszek előttük, akkor meg sem bírok majd mozdulni és minden hang meg fog akadni a torkomon.
- Ha gondolod, én megyek veled.
Ekkor ismét csörögni kezdett a telefon, de nem az enyém volt az, hanem a Zayné. Ugyan azt a nevet olvastam kijelzőén, mint az enyémen. Egyikünk sem vette fel neki. Egyszer kibírja, hogy nem ő most a legfontosabb. Csúnya dolog, de ha tudta volna, hogy Zaynnek mennyire fontos ez a beszélgetésünk akkor megértette volna biztosan.
- Lehet, ma kellene. Most azonnal – fújtam ki a levegőt. Láttam, hogy elgondolkodott ezen az egészen. Aztán vett egy mély levegőt és úgy döntött, hogy igazat ad nekem.

Százhuszonharmadik

*Harry szemszöge*

Nem is tudom miért gondoltam rögtön a legrosszabbra, de gyűlöltem, amikor nem vették fel nekem a telefont. Jó igaz ezt én is sokszor eljátszottam másokkal, mivel sokszor nem is vettem észre, vagy éppen dolgom volt. Most sem Zayn sem pedig Shell. Valahogy rossz előéretem volt ezzel kapcsolatban. Tudom, hogy Shellel kibékültünk és nem is volt olyan nagy az összeveszésünk, de nekem az az este tényleg rosszul esett, hogy inkább Zaynnel volt. Mi van, ha most is együtt vannak ezért nem veszik fel a telefont?
Lehet, hogy magamnak beszélem be a dolgokat, de reméltem, hogy nem erről van szó.
- Mi bajod Harry? – vetette le magát mellém Lou.
- Semmi – rántottam meg a vállam -, csak nem tudok magammal mit kezdeni.
- Hívd fel Shellt, vele csak tudsz mit kezdeni – mosolyodott rám huncutul, de én nem viszonoztam.
- Hát lehet, de nem veszi fel a telefont – kezdtem el babrálni az említett tárgyon. Louis pedig felsóhajtott és rá pillantottam, mire valami olyasmit olvastam le az arcáról, hogy meg ne hallj már.
Mindent olyan könnyedén vett. Én is, hacsak nem Ellről volt szó.
- Igen itthon van mindenki. Mi ez a nagy búskomorság? – hallottuk meg Niall hangját.
- Majd mindjárt elmondom – ismertem fel barátom hangját. A kanapén fekve hátra vetettem a fejem, hogy lássam, mi történik. Niall, Zayn és Shell léptek be a nappaliba.
- Liam?
- Szólok neki – sietett fel Louis.
Én pedig értetlenül néztem rájuk. Valami nagyon aggasztotta őket és ez engem is. Amikor lejött az ötödik tag is, mindenkit megkértek, hogy figyeljenek.
- Valami nagyon fontos dolgot kell mondanunk – kezdett bele Shell. – Vagyis leginkább Zaynnek.
Ahogy ezt kimondta és kettőjüket néztem olyan rossz érzés fogott el. Csak arra tudtam gondolni, hogy ezek ketten összejöttek. Ökölbe szorult a kezem és gombóc volt a torkomban. De egyenlőre csak ültem egy helyben és próbáltam arra gondolni, hogy ez nem velem történik.