Százhuszonegyedik

Jeee! :) Meghoztam az új részt. Huh de örülök, hogy most sikerült ilyen hamar megírnom. ;) Jó olvasást mindenkinek. Kommenteket pedig várom! ;)

Annyira beleéltem magam a csókba, hogy nem is szerettem volna elválni tőle. Ő mégis megtette.
- Sajnálom a tegnapit.
- Én is – mondtam mosolyogva és a kissé kábultan. Csak úgy megjelent a semmiből és a frászt hozta rám, majd egy semmihez nem fogható csókkal illetett. Hogy a fenébe tudott egy szimpla csókkal ennyire elkábítani? Nem igazság, hogy bármit csinál az jó.
Valójában nem voltam rá mérges a tegnapi miatt. Sosem tudtam rá az lenni. Csak annyira féltem, hogy egyszer nagyon összeveszünk. Az ilyesmit elszerettem, volna kerülni. Volt már példa mosoly szünetre és igazán rosszul tűrtem. Harry a homlokát az enyémnek döntötte és úgy mosolygott rám. Göndör hajába túrtam és egyszerűen hálás voltam az égnek, hogy volt olyan szerencsém, hogy megismerhettem őt. Nem csak annak örültem, hogy érzetem a szeretetét, hanem, hogy én magam is szerethetem őt.
- Mit terveztél már? – kérdezte szinte a számba suttogva. Nem is hagyta, hogy válaszoljak. Ő eldöntötte magában, hogy mit tervezett mára. Óvatosan a csókunk közben feltornázta magát a kanapéra és felettem volt. Kezével pólóm szélénél babrált, majd hasamon simított végig és nyakamat enyhén megszívta. Eltoltam magamtól, mielőtt még tovább folytatta volna és én felnyögnék. Az egy dolog, hogy nem vagyok mérges, de nem akartam abba a tudatba ringatni, hogy mindig megkaphatja, amit akar.
- Semmi ilyesmit nem terveztem mára. Tanulni fogok.
- Ne! - felült mellettem és a támlának dőlt. – Abban nem sok izgalom van.
- De valahol tovább kell tanulnom, ahhoz pedig tanulnom kell.
- Nem tetszik ez a dolog – húzta el az ajkait gyerekesen, mint aki nem kaphatja meg a sütijét ebéd előtt.
- Nekem sem hidd el, de ez van.
- Biológia, kémia… ezekből remekelek – vigyorgott még mindig. Komolyan néztem rá, de hamar elnevettem magam.
- Ebben nem kételkedem. De most a történelemmel küszködök.
- Pfuj… - adta meg röviden a véleményét.
Ölembe vettem a könyvemet és lapoztam egyet, hogy megnézzem, mennyit kell még jegyzetelnem ebből az anyagrészből. Hajam arcomba lógott. Harry simította ki. Nem akartam ránézni, mert akkor megint elveszi az eszem.
- Mit beszéltetek Zaynnel?
Kicsit megrezzentem. Ez olyan gyanakvó volt. Nem mondhattam el neki. Nem azért, mert nem bíztam volna meg benne. Dehogy nem. Az életemet is rá bíztam volna, de most itt nem rólam volt szó. Ha Zayn nem mondta el nekik ezt a dolgot, annak biztosan meg volt az oka. Gondolom, nem örülne neki, ha tőlem tudná meg a barátja. Én sem örülnék, ha valaki kiadna rólam olyasmit, amit jobban szeretnék eltitkolni.
- Semmi érdekesről. Csak nem éreztem magam túl jól.
- Akkor miért nem szóltál? – nézett rám aggódva.
- Nem akartam elrontani a bulid. De semmi komoly nem volt csak kicsit szédültem meg hányingerem volt.
- Tudod, az alkoholnak van egy olyan hatása, hogy – kezdett bele mosolyogva, mire jelentőségteljesen ránéztem.
- Nem az alkoholtól.
Hirtelen kerek szemekkel nézett rám. Nagyon rémültnek tűnt az arca. Nem értettem, hogy mi baja van. Rázni kezdte a fejét.
- Ugye, nem?
Értetlenül néztem rá. Mi ugye nem?
- Szóval igaz, nem vagy terhes, vagy ilyesmi?
Erre hangosan elnevettem magam. Látni kellett volna azt a gyerekes arcot. Ahogyan az aggodalom elborította minden szegletét és szinte hisztérikusan nézett rám. Még most is csak bámult.
- Nem, nem vagyok az! – jelentettem ki még mindig kuncogva. Kicsit tényleg félreérthetően fogalmaztam. Hallottam, ahogy felsóhajtott megkönnyebbülve.