Ötödik

Sejtettem, hogy bolondság, de ha valaki olyasmit kérdez, hogy ugyan az-e a számod, akkor nem arra gondolsz, hogy a közeljövőben keresni fog? Nem mondtam ki hangosan egyszer sem, de minden nap arra gondoltam, hogy na, tuti, hogy hív. Nos, nem így történt. Ugyan is nem hívott. Su is kérdezgette, hogy na, mi van, mi van? De én sem tudtam meg mondani. Neki már biztosan nem az a száma. Nem mintha felhívnám, csak biztos vagyok abban, hogy neki már más. Hülye telefonok! Mindig csak a reményt keltik az emberekben. Az enyémet türelmetlenségem miatt többször is szidtam, mintha az tehetne mindenről.
- Mindegy már bele törődtem… - mondtam mosolyogva. Tényleg így van. Már elfogadtam. – Csak azt bánom, hogy találkoztam vele. Nagyon jó volt, de nem kellett volna.
- Aj ne már. Találkoztatok, mint régi haverok.
- Nem mint, mert azok vagyunk. Vagyis én haveromnak tartom.
- Haver? Hát én másnak mondanám, de te tudod.
- Igen haver. Mindegy hagyjuk is. Nem esett jól, hogy nem hívott fel, de hát ezt sejthettem volna.
- Talán csak nem ér rá.
- Lehet, de én kétlem.
- Vagy várja, hogy te keresd.
- Azt várhatja. Végül is most is én kerestem őt.
- Ez igaz. Hm… Akkor meg tényleg szemét – húzta el a száját.
Nem akartam ezt gondolni róla, de ettől még tényleg rosszul esett. Aztán pedig már nem is reménykedtem benne. Nem szerettem volna. Azzal keltem meg feküdtem, hogy na, most hívni fog. Két hét után pedig már nem nagyon volt jó dolog.
Anya pedig hónap végén utazott haza. Már ott vártam a reptéren. Annyi ember szállt le a gépről, hogy őt nem is nagyon láttam.
- Szia drágám! – ölelt meg miután ő észrevett engem. Kicsit meg is ijedtem, nem számítottam arra, hogy a hátam mögül jelenik meg.
- Anya! De hiányoztál.
- Nekem is te elhiheted. Hoztam egy csomó mindent.
Igen, most is rengeteg cuccal érkezett. Jóval többel, mint amennyivel elment. Csak rám volt jellemző, hogy kevesebbel tértem vissza, mert mindenemet elhagytam.
Haza taxiztunk. Éjfél is elmúlt, mire haza értünk. Anya néhány cuccát kipakolta és megmutogatta, hogy miket vett. A képeket is, amiket készített. De mivel túlfáradt volt eldöntöttük, hogy lefekszünk és holnapi napot együtt fogjuk tölteni. Mindig ezt tettük, amikor haza érkezett valahonnan. Általában elmentünk a kedvenc éttermünkbe és kávézónkba. Este pedig valami filmet néztünk meg. Ma is így kezdtük. Délben étterem. Háromnegyed három körül pedig kávézó.
Anya mesélt, hogy milyen Franciaország, hogy mennyire tetszett neki, annak ellenére, hogy nem most járt ott először, de egyszerűen imádta. Ilyenkor mindig azt mondta, hogy a gólya rossz helyre hozott minket. Bár én szerettem Angliát is.
- Csörög a telefonod – nézett az asztalon lévő mobilra.
Ismeretlen szám volt így nem nagyon szerettem volna felvenni, de kicsit abban reménykedtem, hogy Harry lesz az.
- Haló – szóltam bele és a fenébe is megint reménykedni kezdtem.
- Szia, tetszett a zsebkendő – szólt bele az ismerős hang.
- Oh szia Harry – mondtam örömittasan. – Nem volt túl kreatív…
- Nekem tetszett. Shell, arra gondoltam, hogy beszélgethetnénk kicsit többet, mint akkor a koncert után. Ma nem érsz rá? Elmehetnénk a folyópartra sétálni.
Hihetetlen. Végre felhívott és, már csak a tudattól, hogy találkozni akar velem, majd kiugrott a szívem, de ennél rosszabb időpontot nem is választhatott volna.
- Sajnálom a mai nap nem jó nekem. De mi lenne, ha holnap?
- Remek – mondta nevetve. – Akkor, holnap ötkor a parton?
- Rendben van.
- Szia Shell!
- Szia.
Ajkaimat harapdáltam, mint mindig, amikor zavarban éreztem magam. De annyira boldog lettem, hogy legszívesebben felpattantam volna és futottam volna egy kört az kávézó körül kiabálva, hogy Harry Styles felhívott és találkozót beszéltünk meg. Anyának ezt még nem meséltem. És érdeklődve nézett rám, hogy kivel beszéltem. Szóval gondoltam elmesélem neki.
- Egy barátom. Tudod, Harry, akiről már meséltem. Akit még Spanyolországban ismertem meg.
- One Direction?
- Igen – bólintottam vigyorogva.
- Hogy-hogy most fölhívott?
- Voltam a koncertjükön és beszélgettem vele öt percet, most pedig ezt a beszélgetést folytatjuk.
Ahogy ezt ki mondtam megint végigszaladt rajtam egy hullám és rettentő boldognak éreztem magam.