Negyedik

Itt az újabb rész és tudom, hogy rövidek, de ezért teszek fel minden nap többet is. Remélem tetszeni fog és rettenetesen örülnék néhány kommentnek illetve kritikának, szavazatnak. ;)) Egyébként készen van az első huszonnégy rész, de csak akkor folytatom, ha mindet feltettem és azt a visszajelzést kapom, hogy van értelme. Eleinte a cselekmény lassú, de higgyétek el, hogy majd felgyorsul! :) Jó olvasgatást! ;))

A fiúknak sietniük kellett így nem nagyon örültek nekünk. Már, mint annak nem, hogy akarunk Harryvel beszélgetni. Így barátjuk lelkére kötötték, hogy öt perc múlva csatlakozzon hozzájuk, vagy különben a rajongók meg fognak őrülni. Így csak négyen mentek ki. Susie rám kacsintott és sarkon fordult. Tudtam, hogy vagy az ajtónál fog hallgatózni vagy megáll valahol és, amikor meglátja, hogy megy ki Harry engem le fog támadni.
- Milyen régen beszélgettünk – jegyezte meg mosolyogva és húzott mellém egy széket, amire leült.
- Igen. Egyre többet beszélgettünk, aztán neked lett a banda… Nem akartam zavarni.
Ezen elvigyorodott és megrázta a fejét.
- Miért zavartál volna? Sokszor eszembe jutott, hogy mi lehet veled egyébként. És a srácoknak is meséltem rólad.
Éreztem, hogy kicsit elpirulok és az alsó ajkamba haraptam mosolyogva. Szóval gondolt rám. Én is. Főleg az utóbbi időkben.
- Rengeteget változtál – jegyezte meg végig nézve rajtam. – De még mindig szép vagy – huncut mosolyát küldte felém.
- Annyira sokat azért nem… De köszönöm.
Még mindig csak mosolygott és zavarban éreztem magam attól, ahogyan gyönyörű zöld szemeivel az enyémbe nézett. Ugyan úgy csillogtak, mint régen. A mosolya is ugyan olyan édes volt.
- A koncert hogy tetszett?
- Hát… - húztam el a számat aztán látván a reakcióját elmosolyodtam. – Nagyon klasszak voltatok a srácokkal. Szerintem barátnőm minden nap meg fogja említeni.
Hangosan elnevette magát. Az a nevetés olyan aranyos volt. Mindig egy kisfiú jutott róla eszembe. Olyan hangokat tudott néha kiadni, hogy igen csak meglepődtem.
- Ezt örömmel hallom.
Egy pillanatra csend volt. Én oldalra pillantottam és az egyik ruhadarabot néztem a földön eldobva. Nem tudom, hogy kínos volt-e a csend. Azt mondanám, hogy inkább különös. Nem az, amikor azt érzed, hogy meg kell törnöd, de nem is a kellemes hallgatás. Inkább csak, amikor két ember, nem tud mit mondani egymásnak, mert annyi mindent szeretne, de azt sem tudja, hol kezdje, és nem akarja, hogy véget érjen a pillanat. Láttam, hogy az órájára tekintett és elkeseredtem, mivel biztos voltam abban, hogy már alig van pár percünk.
- Shell – mondta ki a nevem, amitől a szívem dobbant egy hatalmasat. Így is gyorsan vert, de most még nagyobbakat. Az ő szájából egészen máshogyan hangzott a Shell. Nem szeretem a nevemet. Jobban szeretem, ha becéznek, de tőle jó volt hallani. – Neked ugyan az a számod, ami eddig is volt?
- Igen – bólintottam.
- Remek – csapta össze a kezét és felpattant a székről. – Ne haragudj, de sietnem kell.
Én is felálltam és nagyon bántam, hogy ennyi volt az egész. Magához ölelt és az a néhány másodperc arra volt csupán elég, hogy remek illatát magamba szívhassam, és azt érezzem, hogy itt van mellettem. Karommal én is átöleltem.
- Örülök, hogy találkoztunk.
Elengedett és intett egyet, majd futva indult el, majdnem neki is ment az ajtónak. Mikor kiment lerogytam a székre és kuncogni kezdtem, mint valami idióta. Boldognak éreztem magam. Azt hittem, hogy a szívem is meg fog állni, de ilyesmi nem történt. Még időm sem volt felfogni, hogy Harryvel mi beszélgettünk, amikor Su rontott be.
- Na hogy ment? Niallnak tetszem? – viccelődött.
- Beszélgettünk – néztem rá vigyorogva és kipirult arccal.
- Ez jó kis beszélgetés lehetett.
- Az volt – vigyorogtam ő meg felvont szemöldökökkel nézett rám.
Egy furcsa ötletem támadt. Fogtam egy zsebkendőt – mivel csak azt találtam -, és rá írtam, hogy: Én is örülök a találkozásnak. Harry még mindig jól nézel ki.
Egy nyelvnyújtós smileyt is rajzoltam mellé. Ezek után én és Su hihetetlenül boldogul indultunk el hozzám.