2. Tizenötödik

Sziasztok. Ez most egy igazán érdekes részre sikeredett. Hosszabb, mint a többi és kicsit másabb is. Csak mert Shell szemszögéből írva egy csomó érzelem kimaradt. Úgy gondoltam, hogy ebben a részben minden szereplő adja ki azt, ami benne van. Szóval ez egy kicsit talán csöpögős és nyálas sztori lett. Aki nem szólalt meg, az is meg fog még majd.
Kijár ez a hosszabb, mivel rövid részeket hozok általában. De ne higgyétek, hogy ilyen kedves vagyok, ugyanis a rész vége lezáratlan. :P Izguljatok a következőig! ;) Jó olvasást. A kommenteket pedig nagy szeretettel várom :D

*Shell szemszöge*

A kávézóban üldögéltünk és jól éreztem magam Zayn társaságában. Tök jól elbeszélgettünk.
- Na, jó mondok valamit – köszörülte meg a torkát. – Valójában azért szerettem volna veled találkozni, mert mostanában Lissával tök sokat beszélgetek. Olyan kedves lány.
- Biztos, hogy ugyan arról a személyről beszélünk? – néztem rá felvont szemöldökkel. De be kellett látnom, hogy igen is igaza van. Lissa nagyon rendes csaj tud lenni. Kedveltem, egyre jobban.
Zayn elhúzta a száját.
- Nehéz eset a lány?
- Nem – mosolyodtam el. – Lissa nagyon aranyos tud lenni azokkal, akiket kedvel. Csak őszinte, túlságosan is.
- Mióta ismered?
- Az egyetemen ismertem meg. Osztálytársak vagyunk. Hallottad milyen szép hangja van – kacsintottam rá. – Ha engem kérdezel neki is nagyon tetszel.
- Igen?
- Láttalak titeket beszélgetni és furcsállottam is, de szerintem tetszel neki.
- Jó lenne, ha alakulna valami.
Én is szerettem volna. Zayn nagyon jó srác és csodálkoztam is, hogy amióta ismerem nincs is barátnője.
- Majd nem olyan feltűnően faggatom, jó?
- Zsír, köszi – mosolygott ő is szélesen, majd kortyolt egyet a kávéjából. – Akkor most beszéljünk rólad. Mi van Harryvel?
- Miért sejtettem, hogy ez lesz a téma?
Megrántotta a vállát egy vigyor kíséretében és várta a válaszomat. Felsóhajtottam.
- Köszönöm szépen, jól meg vagyok Codyval.
- Nem ez volt a kérdés.
- Aj, na, jó. Mit szeretnél tudni? Öm. Szeretem Harryt igen. Nem, Lilivel semmi bajom, csak a volt barátommal jár, a legjobb barátnőmet lenyúlta és a házunkba is beköltözött. Minden nap úgy megyek haza, hogy remélem Harry nincs ott, de nem mindig van ekkora szerencsém – húztam el a szám, majd egy mosolyt erőltettem. – Szóval király minden.
- Remélem, tudod, hogy ő is szeret téged.
- El tudom képzelni – forgattam meg a szemeim.
- Hidd el, szinte vele élek és tudom, hogy mit érez. Lili csak van neki.
- De ennek mi értelme? Akkor minek szédíti a lányt? Akkor csak simán szemét.
- Nem erről van szó, csak sokkal bonyolultabb ennél.
- Nem hiszem. Szerintem csak mi bonyolítjuk túl. Ne haragudj, hogy ezt mondom, tudod, hogy imádlak titeket, de várom, hogy elmenjetek.
- Ez igazán kedves – nevette el magát.
- Tudod hogy értettem.
- Igen – mosolyodott rám.
Még sokáig beszélgettünk, de úgy gondoltam, hogy lassan haza kellene indulnom. Lissa és Zayn akciót is el kellett indítanom.

*Cody szemszöge*

Már az asztalon doboltam az ujjaimmal. Késett egy csomót és már kezdtem aggódni, hogy nem fog eljönni. Aztán nagy nehezen mégis csak betoppant.
- Szia. Sajnálom, hogy késtem, siettem, ahogy tudtam.
- Shelltől ezt minden nap megkapom – forgattam meg a szemeimet, mivel ez nagyon is megszokott volt. Helyet foglalt a velem szemben lévő széken és rám pillantott, hogy miért hívtam ide. Hirtelen, amit kitaláltam a fejemben összekuszálódott.
- Figyelj, nem vagyunk annyira, hú de jó barátok. Szerintem soha nem is leszünk, annak ellenére, hogy nem ismerjük egymást. A legnagyobb balféknek tartalak, kimondom kerekperec.
Láttam, hogy türelmesen várja, hogy mi lesz a kimenetele ennek a beszélgetésnek.
- Rendben ezt tudjuk, továbbá?
- Továbbá – dörzsöltem össze a tenyereimet. – Akár milyen hihetetlen én komolyan szeretem Shellt. Neki szeretnék jót és csak is miatta beszélek veled. Most ugye bár együtt vagyunk, de tudom, hogy nem boldog, így én sem vagyok az. Nem vagyok te, így talán soha nem lesz mellettem olyan boldog, mint melletted. Nem kérhetlek meg, hogy hagyd Lilit a fenébe és Shellt válaszd. Főleg akkor ne, ha te nem ugyan azt érzed, amit ő. Bár ezt kétlem, mert csak rátok kell nézni.
 Nehéz volt erről beszélnem neki, de muszáj voltam megtenni Shell érdekében. Magamtól sosem jutott volna az eszembe, hogy vele beszélgessek. Láttam rajta, hogy gondolkodóba esik. Én lennék a legboldogabb, ha Shell mellettem lehetne, de tudtam, hogy neki ez nem jó. Akkor meg semmi értelme nincsen. Nem éreztem azt, hogy engem csak szédítene, mivel ő a legelején megmondta, hogy mást szeret. Ez a más pedig Harry. Bármennyire is fájt elfogadni ez volt az igazság. Lehet nagyképű dolog tőlem, de semmivel sem tartottam magamnál jobb srácnak.
- Nem tudom, hogy mit szeretnél ezzel elérni. Nem értem, hogy neked ez mire jó.
- Cody nem olyan könnyű a helyzetem, mint ahogy azt te gondolod.
- Lehet, de én akkor sem török össze olyan embereket, akiket elvileg szeretek. Te és Susie vagy most a legmocsokabb ember, akikkel valaha találkoztam, pedig elvileg ti vagytok az életében a legfontosabb személyek. Én bárhogy is hajtanék, sosem tudnék a helyetekbe lépni és nem is akarok, de egy hatalmas űrt kellene most Shell szívében betölteni.
- Hidd el nekem sem könnyű ezt látni – fakadt ki hirtelen. – Azt hittem jót teszek közben meg…
- Hozd helyre.
Láttam, hogy egyre idegesebb. A hajába túrt és elém tolt egy újságot.
- Látod ezt? Ezek a szennylapok csak arra várnak, hogy valami hülyeséget firkáljanak rólam, rólunk. Máris annyi mindent kitalálnak. És ne hidd azt, hogy nem lesz holnap tele az újság képekkel, hogy Harry és a volt barátnője újdonsült barátja milyen jót csevegtek. Esetleg színeznek a történeten, hogy veszekedtek és székeket borítottak, vagy hasonlóak. Jobb, ha azt is tudod, hogy amióta Shell szerepelt az újságban mindent tudnak róla. Bizonyára már rólad is.
Meg akartam szólalni, de amit kinyitottam a számat rögtön közbevágott.
- Paranoia? Oh, nem! Hidd el nekem, hogy ez nem paranoia, hanem ez nagyon is komoly dolog.
Ajkamba haraptam és kicsit le voltam döbbenve. Erre a remek magyarázatra nem számítottam, de még mindig nem értem el a célom. Azt szerettem volna, ha tesz valamit, valamit, amivel jóváteheti a hibáját.
- A hírneved és az, hogy mit gondolnak rólad az emberek sokkal fontosabb, mint a saját boldogságod? Szar lehet, hogy nincs saját akaratod és nem te döntesz a saját életedben.
Felálltam és nem terveztem tovább maradni. Úgy gondoltam, hogy mindent elmondtam.
- Ezen azért gondolkodj el egy csöppet, Harry. Csá.

*Shell szemszöge*

Sokat gondolkodtam azon, amit Zayn is mondott nekem, meg, amit én éreztem. Mindig ugyan arra jutottam, hogy én semmit sem tudok tenni. Én már elmondtam Harrynek a véleményemet. Nyilván nem mindet, de nem tudok vele napokon át beszélgetni. Így is elég ciki volt, amikor a lakásunkban volt, de nem miattam, hanem Lili miatt. Vagy amikor ő látott meg Codyval. Ilyenkor mindig sokkal boldogabbnak tetettük magunkat, mint amilyenek valójában voltunk.
A házunkban már sötét volt. Arra következtettem, hogymindenki alszik. Próbáltam nesztelenül besurranni. De sajnos nem igazán sikerült, mert Lili felkelt.
- Ne haragudj – suttogtam oda. Hihetetlen, hogy a saját házamba nem mehetek be.
- Shell?
- Tessék?
- Felkapcsolnád a villanyt?
Oda mentem a kapcsolóhoz és felnyomtam.
- Nincs kedved egy kicsit beszélgetni?
Valahogy nem volt kedvem hallgatni az ő hülyeségeit. Elég volt mára Zayn is, de valahogy mégis érdekelt mit szeretne tőlem. Erősnek éreztem magam és úgy gondoltam, ha olyan irányba megy el a beszélgetés, akkor elmondom neki az igazat mindennel kapcsolatban. Azt a két csókot Harryvel, a véleményemet arról, hogy a kanapénkon alszik és a többi.
Leültem az egyik fotelbe és felé fordultam.
- Tudom, hogy nem igazán kedvelsz engem.
Erre nem tudtam válaszolni. Nem ismertem, csak pár dolgot tudtam róla, de ez nekem elég is volt.
- De tudnod kell, hogy nem vagyok olyan szemét, mint ahogy gondolod. Nem tehetek arról, hogy Harry szakított veled. Akkor még nem is ismert. A turné közben kovácsolódtunk össze. Valójában a beszélgetésünk azzal kezdődött, hogy rólad mesélt. Sőt mindig rólad beszélt. Aztán egyik nap megkértem, hogy ne tegye, mert én is hasonlóan érzek iránta, mint ő irántad. Aztán egy kis ideig nem is nagyon beszélgettünk. Egyik este pedig sokat ittunk és történtek a dolgok…
Egy kérdés nagyon ott motozott a fejembe. Meg akartam kérdezni és úgy éreztem, hogy meg is tehetném, de hirtelen nem volt hozzá pofám. Csak nem kérdezhetem meg, hogy lefeküdtek-e már.
- Most ezt miért meséled nekem? Nem tartozol magyarázattal.
- Azért, mert tudom, hogy elítélsz. Ezt szeretném elkerülni. Tudom, hogy szeret téged. Nem tudom, hogy láttad-e már az újságokat. De tele van azzal, hogy ezt a szerelmi négy szöget –mivel már Cody is benne van -, elemezgetik. Tudok a csókotokról, ami akkor csattant el, mikor ketten voltatok a stúdióban. Szinte azonnal elmondta nekem és valójában meg sem lepődtem rajta. Én nem fogok lemondani Harryől mert szeretem. Szerelmes vagyok. Így meg tudsz érteni engem. De ha úgy esne, hogy mégis csak téged választ, akkor tudomásul fogom venni. Akkor nem próbálkozom be semmivel. Az pedig, hogy itt vagyok roppant szemét húzás volt tőlem. Rettentően sajnálom. Ha lett volna más választásom, akkor nem így teszek… És igazából a másik ötletem az volt, hogy a srácok közös házában leszek, de Susie lebeszélt róla. Kedves volt és felajánlotta a házatokat. Tudom, hogy e miatt is mérges vagy rám.
- Sajnálom, hogy Harry barátnője vagy – húztam el a számat egy keserű mosolyba. – Ha nem így lenne tudom, hogy nagyon jóban lehetnénk. Nekem semmi komoly bajom nincsen veled. Csak -
- Azt érzed belemásztam az életedbe. Tudom. Tényleg sajnálom, de mit tehetnék? Nem lennék képes csak úgy kimászni. Ezt is sajnálom, de szerintem te megtudsz érteni.
- Köszönöm, hogy elmondtad – felálltam, hogy elmenjek lefeküdni. Aztán még is csak visszafordultam és nem konkrétan kérdeztem rá, de célozgattam.
- Mennyire komoly a kapcsolatotok?
Láttam, hogy kicsit vörös az arca.
- Nem tudom, hogy mire gondolsz. Én azt érzem, hogy komoly. De nem tudom, hogy ő hogyan gondolja.
Felsóhajtottam és láttam, hogy nem megyek ezzel semmire. Engem meg érdekelt a dolog, szóval rákérdeztem.
- Aj, szóval én arra lennék kíváncsi, hogy… na … szóval, hogy ti ketten? Köztetek volt-e már? Az?
Ugyan olyan kellemetlenül éreztem magam, mint ő. Tiszta pirosak voltunk mind a ketten és egy roppant zavart mosoly volt mind kettőnk arcán.
- Igen… - mondta ki habozás után. Hátat fordítottam neki és elhadartam egy jó éjszakát, majd a szobámba mentem és egyszerűen sikítani, ordítani akartam.

***

- Jó, jó, tudom! – nevettem fel és próbáltam eltakarni Cody elől a billentyűket, hogy ne szóljon bele a játékomba.
- Dehogy tudod, ha tudnád, akkor úgy csinálnád – kezdett el csikizni, mire ismét nevetni kezdtem. – Eljátszod most már normálisan?
- Igen is főnök – húztam ki magam. – De csak abban az esetben, ha maga nem szól közbe.
- Rendben van. Magácska csak játsszon, én innen nézem.
Vettem egy mély levegőt és próbáltam a zongorára figyelni. Egészen jól ment. Néhol volt egy két elütés de a kritikus részeken már túl voltam, mikor megéreztem a leheletét nyakamon. Kirázott a hideg és hirtelen nem is tudtam folytatni.
- Már majdnem sikerült! Cody! – nyavalyogtam.
- Sajnálom, ezt nem tudtam megállni.
- Szemét – tettem karba a kezeimet.
- Na, jó, megmutatom az egészet neked jó?
Elkezdte ő is és ámulva néztem. Ez a srác… Bármihez ér jól szól, a kezei közt legyen az gitár, zongora, hegedű vagy tudom is én mi. Nem tudom, hogyan lehet ilyen zseni és még a hangja is jó.
- Te leszel a példaképem – vigyorodtam rá, mire egy puszit nyomott ajkaimra.
Ekkor megszólat a csengő.
- Tuti Susie vagy Lili – mondtam durcásan. – El van rontva a mókánk.
Felálltam, hogy ajtót nyissak. Kissé ledöbbentem, mikor Harryt pillantottam meg. Számíthattam volna rá.
- Szia – köszöntem kedvesen. Kicsit beljebb tessékeltem. – Lili nincs itt.
Ekkor már Cody is feltűnt mögöttem.
- Sziasztok. Öm... Valójában, nem is vele szerettem volna beszélgetni, hanem veled.
- Most nem igazán alkalmas – húztam el a számat. Nem leszek szemét Codyval, ezt tényleg nem érdemli, hogy én betessékeljem Harryt, őt meg elküldjem a fenébe, hogy mi beszélgethessünk.
- Én menni készültem – vette a cipőjét Cody. – Szóval csak nyugodtan.
- De nem kell menned – néztem rá bűnbánó szemekkel. Szarul éreztem magam e miatt.
- Nem, komolyan megyek.
Felvette a holmiját és kilépett a küszöbön. Majd visszafordult és megfogta az arcomat. Megcsókolt lágyan.
- Szia – suttogta és valahogyan most máshogyan hangozott. Olyan keserű volt.
Bezárta maga mögött az ajtót és ketten maradtunk Harryvel a lakásban.