Duplarész (Százhuszonhatodik, Százhuszonhatodik)

Sziasztok! :) Végre jöttem az új résszel. Elég rövidre sikeredett és uncsira mind a kettő. Ez most ilyen lett, de történni fognak itt még dolgok! ;) Minden esetre jó olvasást. :)))

126.
Iszonyatosan ideges voltam. Titkon abban bíztam, hogy utánam jön anya és elmondja, hogy sajnálja, és akkor én is bocsánatot kértem volna. De nem történt semmi ilyesmi. Szó nélkül hagyta, hogy elmenjek. Talán meg sem fordult a fejében, hogy helyre kellene hozni a dolgokat. Igen, én is hibás vagyok, de mit várt? Betoppanok, és ott van az  az alak, aki tiltott a testvéremtől, aki anyának rengeteg csalódást okozott és hirtelen azt szeretnék, hogy meglegyen a kis családias ebéd. Felnőttem apa nélkül. Nem mondom, hogy nem hiányzott volna egy férfi az életemből, mert de, csak nem ő. És már azt éreztem megvagyok nélküle. Semmi szükségem. Ő pedig belefolyik az életünkbe és mindent felkavar.
Beléptem a házunkba és nyugodtabb lettem valamivel. Azt éreztem, hogy most biztonságban vagyok. Azt vártam, hogy elbőghessem magam Susienak. Ez idáig tartogattam, de most már nem bírtam. A szememet törölgettem, amikor beléptem a konyhába és elég furcsa látvány tárult elém. Döbbenten néztem hol Sura, hol Niallre és ők is rám. Bizonyára furcsa látvány volt, hogy könnyesek a szemeim, de az hogy a konyhában szét volt szórva a liszt, a cukor és az arcukon szerintem tejszínhab volt… nos elég mókásan festettek. El is vigyorodtam és beljebb léptem, amikor a cipőm alatt egy tojáshéj roppant össze. Mint egy csatatéren.
- Öm, nos, igen… Sütit szerettünk volna sütni – nézett rám Niall ártatlanul.
- Azt látom – nevettem el magam.
- Ne segítsek?
- Shell, nem tudsz sütni – húzta fel szemöldökeit Su és kezeit csípőre tette. Ez is nevetést váltott ki belőlem. Halál béna vagyok a konyhában, ezt mindenki tudja. De Susie még nálam is bénább, már ha ez lehetséges és ezek szerint igen. A háborús övezet ezt mutatta a konyhában.
- Valami gond van? – váltott komolyabb hangnemre barátnőm.
Ekkor jutott eszembe, hogy biztosan szét van folyva a szemem és piros is. Nem akartam azt mondani, hogy nem dehogy is, mert ezt senki nem hinné el.
- Hát igen – mondtam halkan. – Majd később elmesélem.
- Harry otthon van – célzott Niall. Azt hiszem be is talált. Rá volt most szükségem. Bár kicsit rosszul éreztem magam, hogy mindig én panaszkodok neki, amikor sokkal nagyobb problémái is vannak.
Bementem a szobámba és felhívtam, hogy találkozzunk valahol. Kicsit rendbe szedtem magam.
- De hatra érjetek ide – szólt utánam Niall. – Süti parti lesz.
- Arra kíváncsi leszek.
- Hát Niall én is – nézett döbbenten Sui barátjára.
Olyan könnyedén fel tudtak dobni. Sokkal jobb kedvel léptem ki az ajtón. Megpróbáltam a gondolataimat teljesen elterelné, az otthon történtekről, amíg a parkba értem, ahol Harryvel találkoztunk.

127.

- Azt mondta, hogy valami süti partit akar – néztem vigyorogva Harryre. Ez még mindig olyan érdekesen hangzott.
- Fhu biztos, hogy jól értetted? Niall nem tud sütni és, ahogy tudom Susie sem…
- Talán hoznak valahonnan – nevettem el magam, ahogy a csatatérre gondoltam. Susie kedve biztosan el fog menni a sütögetéstől, amikor majd össze kell takarítania.
- Mi a gond? – hajolt közelebb hozzám.
- Honnan veszed, hogy gond van? – néztem rá csodálkozva.
Kicsit elmosolyodott és közelebb húzott magához a padon.
- Ismerlek már egy ideje – néz rám gyönyörű szemeivel közben. Sosem fogom megérteni, hogy hogyan képes egyetlen pillantásával ilyen hatással lenni rám, hogy alig kapok levegőt és a pillangók hasamba eszeveszett tempóban próbálnak kiszabadulni. Fejemet a vállára hajtottam.
- Összevesztem anyával.
- Micsodán?
Felsóhajtottam és próbáltam nem visszagondolni arra, hogy miket vágtam a fejéhez. Már szégyelltem magam.
- Csúnya dolgokat mondtam azzal kapcsolatban, hogy apa ismét visszatért.
- Nagyon nem bírod, igaz?
- Apámat? Valójában nem is ismerem és az a gond, hogy nem is akarom megismerni. Amióta elhagyott minket Mikkal azóta nem tekintek rá apaként és sosem tudnék újra.
- De ha anyukádnak így jó?
- Tudom, önző vagyok. A saját javamat néztem. Nem gondolkodtam. Illetve de, csak nem tudom őket megérteni.
- Talán nem kellene ezen agyalnod. Ezt nekik kell megoldaniuk.
Miközben beszélt én göndör tincseivel szórakoztam.
- Lehet, de annyira rossz, hogy semmiről sem tudok. Mikor akarta ezt nekem elmondani? Meg, hogy azt érzik, rendbe jön minden… Nem nagyon így veszem észre. El van minden cseszve – húztam fel megint magam. A hűvös levegőből jutattam jó sokat tüdőmbe, hogy ezzel is nyugtassam magam. – Ne haragudj, hogy már megint annyit panaszkodok – pillantottam rá. Most ő sóhajtott egy hatalmasat.
- Mindig így lesz? – nézett rám, de nem értettem, hogy mit szeretne. -  Mindig bocsánatot fogsz kérni, ha magadról beszélsz?
Ezen kicsit elmosolyodtam, mert tényleg mindig bocsánatot kértem. Ez csak azért volt, mert nem szerettem volna a nyakába zúdítani az életem minden rossz pillanatát. Nem szerettem volna terhelni a hülyeségeimmel.
- Tényleg mindig bocsánatot kérek – bólogattam, mire ő is és rám vigyorodott. – Na, jó beszéljünk másról… Jaj igen a másik kedvenc témám! Harry, én nem akarok egyetemre menni.
Egy tincset kisimított arcomból és kezét combomra tette.
- Már pedig fogsz – kacsintott csibészesen.
- Ugye tudod, hogy akkor alig fogjuk látni egymást?
- Tudom, de muszáj egyetemre menned. A turnébuszra csak nem vihetünk fel…
- Pedig én annak örülnék a legjobban.
- Hidd el én is - nyomott egy puszit ajkaimra. – De ennek nem nagy a valószínűsége.
Tudtam, hogy így van. Pont ez zavart rettenetesen. Vele szerettem volna lenni. Legalább ő legyen itt nekem, de nagyon úgy tűnt, hogy ennek semmi esélye.
- Na, menjünk, nézzük meg azt a süti partit – fogta meg a kezem és elindultunk hozzánk. Közben pedig Harry társaságát élvezhettem. A fejemben már régóta kavargott egy ötlet. Úgy döntöttem, hogy ma, amikor a srácok ott lesznek, majd felvetem. Talán tetszeni fog nekik.