Százhuszonkilencedik

Sziasztok. :)) Akik várták az új részt, azok számára jó hírem van, mivel megérkezett. Örülök, hogy néhányan írtatok nekem. Jól esett, bár jobban örültem volna, ha több mindenkinek elszáll a lustasága és szán rám egy kommentet. De ennek ellenére is köszönöm azoknak, akik ezt megtették. :) Szóval itt van az új rész. Nem egy nagy alkotás, de szépen lassan alakul ki a történet vége. Jó olvasást mindenkinek :D.

- Itt alszok! – jelentette ki Harry és az ágyamra vetette magát, mire csak elvigyorodtam.
- Ezt mikor álmodtad?
- Na, ne legyél gonosz! – rántott maga mellé. Lágyan megcsókolt, majd szemeimbe nézett, mint valami kiskutya. – Itt aludhatok?
- Hááát…
Kaptam még néhány csókot és már nem is tudtam nemet mondani. Igazából nem is akartam.
- Tudom, hogy te is szeretsz egy kicsit – mondta önelégült vigyorral.
- Talán egy kicsit igen.
Persze ez viccnek is rossz volt. Jobban szerettem, mint bárki mást.
- Sajnálom Liamék kapcsolatát – sóhajtottam fel. Az ágyon feküdtünk egymással szemben és ő a karomat kezdte el simogatni.
- Én is. Főleg, hogy mi ebből az egészből semmit sem vettünk észre. De komolyan semmit sem. Olyan érdekes, hogy szinte együtt élünk, és legjobb barátok vagyunk, de vannak dolgok, amiket észre sem veszünk.
- Mert jók vagytok benne, hogy titkoljátok az érzelmeiteket. De persze csak egy kis ideig, aztán előtör belőletek.
Kedvesen elmosolyodott és hiába nem mondott semmit csak néztük egymást és felért egy beszélgetéssel. De nekem ki kellett mondanom, hogy milyen gondolat futott át az agyamon.
- Harry vajon mi meddig leszünk együtt?
- Remélem sokáig – vigyorgott, de amikor látta, hogy én most komolyan beszélek, akkor ő is kicsit komolyabban vette. – Most Liamék miatt kérdezed? Attól,hogy nekik nem jött össze, ez nem azt jelenti, hogy nekünk sem…
- Tudom, csak úgy félek. Én megyek egyetemre, te meg turnézol.
- De ezt már annyiszor megbeszéltük.
- Mi van, ha találsz egy szebb lányt? – kérdeztem szinte elpirulva a féltékenységtől. Ajkaira ismét mosoly futott.
- Akkor majd felhívlak és tanácsokat kérek, hogy mit kellene tennem.
Tudtam, hogy viccel, de nekem ez elég szarul esett. Főleg, hogy nem vesz komolyan.
- Ja, jó – mondtam érzelemmentesen.
- Na! – húzott magához közelebb. – Ha hülyeségeket kérdezel, hülyeséget válaszolok. Muszáj mindig ilyeneken gondolkodnod?
- Csak úgy eszembe jutnak – furtam az arcom a nyakába.
- De ne jussanak ilyen zagyvaságok az eszedbe – nyomott puszit buksimra. – Nem kell ilyeneken gondolkodnod.
Jó igaza volt, csak annyira féltettem ezt a kapcsolatot. Szerettem őt. Nem akartam elveszíteni. Ha ő turnézni megy, és alig fogom látni, tuti, hogy belehalok. Amíg ő nem volt velem, nem is tudtam milyen érzés élni. Egyik nap jött a másik után. jó volt, de nagyon üres.
- Harry én nem megyek egyetemre!
Hirtelen a levegő is megdermedt körülöttünk. Egy hangos levegőkifújással törtem meg a csendet.
- Persze, hogy mész – mondta még mindig meglepetten. – Még hozzá oda, arra a zenés cuccra. Tudod Jackhoz.
- Nem.
- Ez nagyon nem jó ötlet – húzta el a száját.
- Miért? – néztem rá értetlenül.
- Mit csinálnál?
- Mennék veletek.
- Ki van zárva – tolt el magától és felült az ágyon.
Miért nem képes megérteni, hogy én vele akarok lenni? Kerek szemekkel figyeltem őt.
- Nem jöhetsz velünk Shell. Neked itthon kell maradnod, hogy egyetemre menj. Nem kérnék tőled ilyesmit, hogy add fel a terveidet miattam.
- Tudom, ez a saját döntésem.
- De nem dönthetsz így.
- Miért?
- Mert mi van, ha még is egyszer csak vége? Te pedig ott fogsz állni, hogy elrontottad az életed. Miattam. Én ezt nem akarom. Semmi értelme ennek.
Dühösnek tűnt. Nem is sejtettem, hogy ennyire nem fog örülni az ötletemnek. Ki gondolta volna, hogy ennyire dühös lesz rám? Gondoltam, hogy nem lesz túl boldog mivel tényleg kissé hülyeség, de azt éreztem mivel szeret, hogy meg tudná érteni és idővel még örülne is neki.
- Van még időnk azon gondolkodni, hogy mi lesz velünk. De kérlek, ne csináld ezt. Nagy lesz sokszor a távolság, de valahogyan megoldjuk, oké? – csókolt meg.